Pécsett születtem, majd 18 éves koromig egy Baranya-megyei kisvárosban, Bólyban nevelkedtem.

A középiskolát a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumában végeztem. Egyetemi tanulmányaimat a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán kezdtem 2016-ban, jelenleg pedig a Pünkösdi Teológiai Főiskola hallgatója vagyok. Legutóbb a Ráckeresztúri Drogrehabilitációs Központban dolgoztam 5 hónapon keresztül, ahol testközelből is tapasztalhattam, hogy milyen torzulást okoz az ember életében a szeretet hiánya.

Szabadidőmet legszívesebben a barátaimmal töltöm egy finom kávé mellett. Ezenkívül nagyon szeretek olvasni és gördeszkázni.

Gyerekkoromat egy szatmári kis településen Jármiban töltöttem, majd pedig Debrecenben folytattam tanulmányaimat a Református Kollégiumban, azt követően pedig szociálpedagógia szakon szeretem diplomát. Kisiskolás korom óta cserkészkedem, mely az egész eddigi életemre hatással volt és a természet iránti szeretetem is itt teljesedett be igazán.

A szabadidőmben legszívesebb sportolok, kirándulok, barkácsolok és a szeretteimmel vagyok.

2002-ben végeztem tanító-kántor szakon (KGRE-TFK), egyházzenei tanulmányokat Németországban folytattam. Mentálhigiéné szakon (KGRE-BTK) 2017-ben szereztem diplomát. A Tisztáson ifjúság segítőként vagyok jelen, szeretnék a hozzánk érkező fiatalok épülésére szolgálni a közös beszélgetések, kreatív foglalkozások, játékok, zenélések segítségével.

Online tanácsadás

skype letöltése számítógépre, vagy mobileszközre

skype-logo

LETÖLTÉSE

Útravaló

"Csak azt lehet szeretni, akit ismerünk, és csak azt lehet megismerni, akit szeretünk." És ez a két dolog egyszerre történik.